Legújabb szükségletem

Én kertes házban nőttem fel, és rengeteg ház körüli feladatot megtanultam az apám és a nagyapám tolmácsolásában, és világ életemben azt gondoltam, hogy bizony egy kertes házban fogom majd én is nevelni a gyerekeimet és élni a családi életemet. A feleségem viszont nagyon nem akart kertet, és ő sokkal jobban preferálta azt a döntést, hogy válaszunk inkább egy nagyobb lakást valahol Budapest külvárosában, hiszen kényelmesebbnek és talán biztonságosabbnak is találta, hiszen én nagyon sokszor vagyok úton és sokszor volt egyedül otthon. Így tehát egy ötödik emeleti lakásban, nagy erkéllyel és nagy nappalival vágtunk bele a családi életbe is. Persze ezzel azt is gondoltam, hogy semmi haszna nem lesz annak, hogy annak idején annyi mindent megtanultam a hibaelhárítási és a felújítási munkákból, később aztán persze rájöttem, hogy ez közel sem állja meg a helyét. Egy lakás is tartogat ugyanis olyan dolgokat és feladatokat, melyek az embernek meg kell tudni oldani. Persze ezek évekig nem jöttek elő, azonban amikor jelentkeztek rögtön rájöttem arra is, hogy nagyon gyorsan be kell szereznem néhány dolog, legfőképpen a kéziszerszámok közül.

Hála az egyik nagyon jó barátomnak rátaláltam a fabrikshop.hu oldalára, hiszen a vírus helyzet miatt egyre nehezebb már üzletekbe betérni vagy nyitva találni őket, erről az oldalról pedig hihetetlen gyorsan és egyszerűen meg tudtam rendelni mindent amire csak szükségem volt ahhoz, hogy bármilyen feladatot meg tudjak csinálni ami a lakásunkban felmerül. Ráadásul arra is rájöttem, hogy nem csak a rendelési lehetőség miatt volt tökéletes választás a fabrikshop oldala, hiszen rendkívül jó minőségű szerszámokat sikerült innen beszereznem. Kényelmes, gyors és hihetetlen jó minőségű munkát biztosítanak számomra, ami kifejezetten jó érzés, hiszen biztos lehetek benne, hogy nem csak az időmet és energiámat töltöm valami megoldásával, de az eredmény is tökéletes lesz a munka végén. A legeslegnagyobb öröm pedig számomra az, hogy így a kisfiamnak is számtalan olyan dolgot megtaníthatok, amit annak idején nekem az apám vagy a nagyapám tanított.