Nem olyan régen megvalósult az egyik legnagyobb vágyam, ott hagytam az előző munkahelyemet, és nem egy új helyre álltam be, ahol igazság szerint nem számítok, sem én, sem a munkám, csak a belőlem származó profit, és ahol látom hogy mennyi mindent lehetne sokkal jobban is csinálni, de senki sem hallgat rám, hanem egy saját vállalkozást kezdtem el építeni. Persze ez sem sokkal könnyebb feladat, tudom jól, vannak hatalmas buktatók, persze kellett egy nagy adag tartalék is, amihez az ember nyúlni tud, hogy ha szükség lenne rá, de hála a jó égnek, most már mindezzel rendelkezem. Meg is alapult a vállalkozásom, amit persze a vírus időszak megnyirbált, azonban kitartottam, és ennek eredményeként azt mondhatom, hogy egyre nagyobb a kereslet a termékeim iránt. Persze nem is csodálom, hiszen a régi hagyományos sütemények íze modern formába öntve várja minden kedves vásárlómat, ami iszonyatosan tetszik a piacnak a tapasztalatom szerint.
Most már mindenképp szükségem volt egy saját weboldal kialakítására, ami nem csak azért nehéz, mert meg kell tudni fogalmazni minden vonatkozó szöveget, ami azért kellő információt is ad a vásárlók, rendelőim számára, de nem is túl sok, hogy mindenki tovább kattintson, és hát nyilván az sem elhanyagolható, hogy megfelelő stílussal és designnal kell rendelkeznie az oldalnak, hanem az is, hogy szükség van egy tökéletes fotós csapat közreműködésében. Manapság ugyanis már egy tökéletes weboldal nem működhet jól az ételfotózás tökéletes megoldásai nélkül ezen a téren sem. Hála egy tökéletes ajánlásnak itt is biztos kezekre leltem, hiszen a fotoda csapatánál jobban senki sem oldhatta volna meg az ételfotózás feladatát számomra. A képek ámulatba ejtőek, íncsiklandók, de egyben valósághűek is. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha weboldal kialakításában gondolkodik, akár termékfotó, akár ételfotó terén csak rájuk gondoljon! Nem fogja megbánni, ebben biztos vagyok!