Neked is tudnod kell róla

Az ember, ha saját vállalkozás kialakításába kezd, számtalan gyönyörű és magasztos pillanatra, sikerélményekre és elégedett ügyfelekre számíthat, mindemellett azonban számtalan bonyolult, néha bizony megoldhatatlannak tűnő probléma vagy bosszúságot okozó kötelező feladat is szembe fog jönni, ami nem szabad, hogy kedvünk szegje. Vannak olyan dolgok is, amikről nem igazán tudunk, mert senki sem beszél, vagy hívja fel rá a figyelmet, de sajnos kötelező feladat a vállalkozás indításával kapcsolatosan, és ha nem tudunk róla is büntetés jár annak elmulasztásáért.

Én is így jártam, és hogy Te ne csússz ebbe a hibába, most elmesélem. Történt ugyanis, hogy ugye az ember tudja, hogy létezik a munkavédelem területe, ahol számtalan jogszabály boldogítja az életünket, és jobb szakemberre bízni. Én viszont úgy gondoltam, hogy megoldom ezt a feladatkört is egy fő alkalmazott folyamatos munkájával a cégben, így nem kerestem szolgáltatót. Igenám, csak hogy létezik még a kockázatértékelés is, amiről nem, hogy elfelejtkeztem, egyenesen nem is tudtam róla, hogy nekem ilyen feladatom is lenne. Bizony ez csak akkor derült ki, hogy számomra is kötelező, amikor ellenőrzést kaptam, hiszen mivel alkalmazottakkal dolgozom, mindenképp kötelező a tevékenység megkezdése előtt.

A kockázatértékelés során ugyanis kielemzésre kerülnek azok a területek, amelyek a munkavégzés során az adott környezetben veszélyt hordozhatnak a vállalat működésére vagy a munkavállaló egészségére, testi épségére. Még akkor is kötelező ez, ha valaki csak irodában dolgoztat. Mindenképp el kell készíttetni. Időszakonként pedig mindenki köteles azt felülvizsgáltatni. Ma már tudom, és másképp csinálnám, ha Te most indítasz vállalatot tudj róla, és arról is, hogy sokkal könnyebb és egyszerűbb egy szolgáltatóval végeztetni a munkavédelmi feladatok ellátását is. Sajnos erre is rá kellett jönnöm.