Én nagyon szeretem a szüleimet, és igen kötődöm is hozzájuk. Vidéken nőttem fel, és ezért ez azt érzem, valahol természetes, mert ott úgy látom a szülő – gyermek kapcsolat teljesen más szinten működik és másképp is értékelendő, mint mondjuk egy nagyobb városban, vagy épp Budapesten. Azt gondolom azért is érezhetem én ezt így, mert bizony az én szüleim imádják a kertet. Már nyugdíjasok, és így tényleg azt csinálnak egész nap, amit csak akarnak, és őket inkább arra kell noszogatni, hogy pihenjenek is, mert hatalmas kertrendezésbe, fólia sátorba, füvesítésbe, sziklakertbe kezdtek, ami ugye még egy fiatal párnak sem kis munka. Látom rajtuk azonban, hogy imádják, és ezért szívem sem lenne azt mondani, hogy oda küldök mondjuk egy kertész brigádot, akik megcsinálják helyettük, mert hála a jó égnek, anyagilag meg tudnám tenni. Biztosan rosszul esne nekik azonban.
Kitaláltam viszont nemrég, hogy egy eladó kistraktor, ami épp a szemük ügyébe kerül, és hát nem én javaslom, mert akkor biztosan nem lesz kedvükre, vagyis nem lesz rá szükségük, talán segítene a dolgon. Kis csellel folyamodva úgy intéztem, hogy nekem – álnéven – legyen egy eladó, pontosan az ő részükre teremtett kistraktorom, nagyon jó áron, és bizony erről fel is adtam egy hirdetést – amit webes szakterületem révén – nem volt nehéz eléjük tárni úgy, hogy érdeklődni kezdjenek.
Miután megmutatták nekem is, én nagy lelkesen elmondtam, hogy úgy is érkezik mindkettejük szülinapja, úgyhogy tőlem és a testvéremtől akkor megkapják ezt a – nagyon jó árú – eladó kistraktort ajándékba. Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett velük fogatni, a testvérem pedig könnyesre nevette a szemét amikor elmeséltem neki a történetet, és megkértem, hogy még véletlen se árulja el nekik, hogy valójában milyen áron mozognak ezek a traktorok. Így tehát a feladatot megoldottnak tekintem, jövő héten kézhez veszik a kistraktort és remélem senki nem árulja majd el nekik az árát mert akkor kapok a fejemre, ha kiderül a turpiszságom.